Gyaluló méhek

A méhek rejtélyes viselkedése, mely máig tisztázatlan maradt

Egy tikkasztó augusztusi délelőtt kaptárról kaptárra haladtam, hogy felmérjem a méhek általános állapotát. A fiasítás kiterjedése mellett a virágpor és a téli élelemkészlet mértékét is vizsgáltam a kaptárakban. Ahogy haladtam egyik méhcsaládtól a másikig, egyszer csak a szemem sarkából furcsa mozgásra lettem figyelmes egy közeli méhlakás homlokfalán. Több mint egy tucat méh sorakozott fel katonás rendben a kijáró felett néhány centiméterrel. Fejjel a kijáró felé nézve, szilárd terpeszállásban, ütemesen mozgatták testüket előre-hátra, szinte azonos ritmusban. Azonnal tudtam, hogy egy olyan ritka jelenség tanúja lehetek, amelyet a hazai szakirodalom „gyaluló méhek” néven ismer (a nemzetközi szakirodalomban washboarding vagy rocking kifejezésekkel hivatkoznak rá). Bár a mai napig nem tudni pontosan, mi váltja ki ezt a viselkedést, a jelenség olyannyira ritka, hogy sok méhész egész pályafutása során egyszer sem találkozik vele.

Bár valóban ritka pillanatról van szó, a téma mégis időről időre előkerül a szakirodalomban és a méhészeti folyóiratok hasábjain. A méhészek, a szakírók és a kutatók számos elmélettel próbálták már megmagyarázni a jelenség okát, de tudományosan egyiket sem sikerült még alátámasztani. Hazánkban Sőtér Kálmán írta le elsőként a jelenséget, A méh és világa című könyvében, 1895-ben. A megfigyelést „A méhek játékai” című fejezetbe sorolta. Örösi Pál Zoltán az 1950-es években, a Méhek között című művében így fogalmazott: a kijáróban gyaluló méhek „fejüket lehajtják, és magasan tartott testüket előre-hátra lódítják. Célja ismeretlen.”

Saját megfigyeléseim a gyaluló méhekkel kapcsolatban

A megfigyelésem idején hőkupola és tartós aszály jellemezte az időjárást. A nektárforrás kiapadt és a virágporhordás is jelentősen csökkent, ami a fiasítás nagymértékű visszaesését eredményezte. A telephelyemen található 110 méhcsalád közül ez az egy produkálta ezt a különös viselkedést. Egyébként egy az átlagosnál erősebb családról volt szó, északi tájolású kaptárban, árnyékos helyen. A közvetlenül mellette álló, szintén északi fekvésű kaptárak lakói teljesen átlagosan viselkedtek.

A méhek nem a röpdeszkán, hanem néhány centiméterrel a kijáró felett „gyalultak”. Ez a mozgás egyértelműen megkülönböztethető a fiatal méhek tájoló repülésétől és a hőség miatti kiüléstől, méhésznyelven tőgyeléstől.

A ritka látvány ráadásul nem múlt el egyik napról a másikra. Az említett méhcsalád még nagyjából két hétig folytatta a gyalulást, bár nem minden nap. Ahogy teltek a napok, a gyaluló méhegyedek száma folyamatosan csökkent.

Múltbeli feltételezések és cáfolatok

Ha fellapozzuk a régi szaksajtót, látható, hogy már elődeink is sokat töprengtek ezen a rejtélyen, és különféle megállapításokra jutottak. Ezek közül néhányat az alábbiakban ismertetek.

• A hordás vége: A régi krajnai méhészek jegyzetei és az amerikai méhészfolyóiratok cikkei szerint a gyalulás a gyűjtés megszűnésének jele, amikor a fiatal méhek hirtelen munka nélkül maradnak.

• Időjárás-jóslás: A lüneburgi kasos méhészek úgy vélték, hogy a gyalulás néhány héten belül várható, tartós esőzést jelez.

• Takarítás vagy dörzsölés: Egyes leírások szerint a méhek a kijáróra kenődött mézet és virágport kaparják le (Páder Ferenc, 1906), vagy éppen a nyakukra tapadt virágport próbálják eltávolítani (Minderhoud, 1954). Huber és más svájci, illetve német kutatók pedig úgy gondolták, hogy a méhek valamilyen mirigyváladékkal vonják be a fa felületét.

A későbbi megfigyelések azonban sorra megkérdőjelezték ezeket a feltételezéseket, és legtöbbjüket meg is cáfolták. Jordan, a bécsi méhészeti intézet kutatója kimutatta, hogy a gyalulás nem kötődik semmilyen növény virágzásához, sem egy bizonyos évszakhoz. Színnel jelölt méhekkel bizonyította, hogy ugyanazok a dolgozók egymást követő napokon is végezhetik ezt a különös mozgást.

Suhayda Jenő 1996-ban, a Méhészet hasábjain hívta fel a figyelmet arra, hogy a méhek a testüket magasan tartva, egy helyben kapaszkodva himbálóznak, és a fa felületét a szájszervükkel meg sem érintik; vagyis aligha lehet szó bevonó vagy kaparó tevékenységről.

De vajon mit mond a méhészkurázsi?

Bár a végső tudományos ítéletre még továbbra is várnunk kell, a saját méhészetemben szerzett tapasztalataim gondolkodóba ejtettek. Az időjárási és hordási körülmények, valamint a méhek biológiája alapján, szerény lehetőségeim szerint igyekeztem értelmezni és megfejteni a gyalulás jelenségének okait.

• A „munkanélküli” generáció pótcselekvése? A hordástalanság és a fiasítás csökkenése miatt a júliusi hordás idején kinevelt, 15–25 napos fiatal méhek szociális vákuumba kerülhettek. Mivel benti és kinti feladatuk alig akadt, elképzelhető, hogy a tétlenségből fakadó belső feszültséget próbálták levezetni ezzel a ritmikus pótcselekvéssel.

• A szinkronizáció és az elrendezés: A méhek a lábaikon található finom érzékelők segítségével képesek felfogni a fa rezgéseit. Így elképzelhető, hogy miután az első dolgozó ringatni kezdte magát, a szomszédai egyszerűen átvették a rezgési mintázatot, majd katonás sorba rendeződtek, mígnem kialakult a szinkronizált mozgás. Ez a fajta fizikai visszacsatolás és összehangolódás nem idegen a méhcsaládok belső, zárt kommunikációjától, gondoljunk csak a méhek riszáló táncára, amellyel a nektárforrásokról tájékoztatják egymást.

• Miért csak egyetlen kaptárban? Az, hogy a telephelyen tartott 110 méhcsalád közül miért éppen ez az egy mutatta a jelenséget, egyetlen okkal nem magyarázható meg. Elképzelhető, hogy a jelenség a fiatal munkanélküli népesség kritikus tömege és egy sajátos genetikai hajlam véletlen találkozásából adódott.

A rejtély fennmaradt

A washboarding oka máig ismeretlen. Ahogy Sőtér Kálmán és Örösi Pál Zoltán idejében, úgy a modern kutatások korában sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy megtudjuk, pontosan mi váltja ki ezt a különös viselkedést. Számomra mégis megnyugtató a tudat, hogy a kaptár zárt világa még mindig tartogat titkokat. Örösi kijelentése 70 év után is érvényes: „Célja ismeretlen.”

Források

Könyvek

• Sőtér Kálmán: A méh és világa I. kötet. 1895, 872. o. — „A méhek játékai” fejezet
• Örösi Pál Zoltán: Méhek között — „Pillantás a kaptárba” fejezet, „A kijáróban” alcím (a mű valamennyi kiadásában)

Folyóiratcikkek

• A „gyalulás”. — lapszemle a Die Biene 1968/3. száma nyomán. Méhészet, 1968. április, 77. o.
• Gyaluló méhek. — Tanácsadó rovat, 17. kérdés. Méhészet, 1969. május, 93. o. (Ez a cikk foglalja össze Huber Ferenc, Mehring János, Morgenthaler Otto, Freudenstein Károly, Páder Ferenc, Minderhoud és Jordan megfigyeléseit.)
• Gyaluló méhek. — lapszemle az American Bee Journal 1980/10. száma nyomán. Méhészet, 1981. március, 55. o.
• Suhayda Jenő: „Gyaluló” méhek. Tanulságos megfigyelések rovat. Méhészet, 1996. július, 14. o.

Az 1969-es összefoglalóban hivatkozott eredeti források

• Huber Ferenc: Nouvelles observations II. kötet, 1814, 266. o.
• Mehring János: Bienenzeitung, 1866, 164. o. és 1867, 48. o.
• Oldendorf (a lüneburgi kasos méhészek időjárás-jóslásáról): Bienenzeitung, 1867, 48. o.
• Páder Ferenc: Méhészeti Lapok, 1906, 11. o.
• Morgenthaler Otto: Schweizerische Bienenzeitung, 1931, 210. o.
• Freudenstein Károly: Biologisches Zentralblatt, 1932, 343. o.
• Minderhoud előadása a koppenhágai nemzetközi méhészeti kongresszuson, 1954
• Jordan megfigyelései a bécsi méhészeti intézetben